Ha az ember szétnéz egy kicsit a világban, azt tapasztalja, hogy nemcsak neki, hanem másoknak is rohadtul elege van már a télből. Aki idén megúszta a náthát, azt most tuti elkapja valami. Duzzadnak a nyálkahártyák, elcseppennek az orrok. Elég megfogni a buszon a kapaszkodót, az aluljáróban a mozgólépcső korlátját (nem tudom, mi erre a megfelelő szakszó) és máris tüsszögünk, hörgünk, krákogunk, köpködünk.

Ezen a héten Juhász Kristóf küldött nekünk egy ún. helyzetdalt. Konkrét, teljesen átlagos szituációból indulunk: a lírai hős a kocsmapult mögött ül, feltehetőleg illuminált állapotban és egyszerűen várakozó álláspontra helyezkedik. Bármennyire megtévesztő is a költemény, a lírai hősnek ezúttal nem áll szándékában gombát szedni. Ostobaság volna tőle, hiszen tél van ("tökön rúgott a februári napsütés"). És hóvirággyűjtő körútra sem indul, hiszen jól tudja, pénzbírság jár érte, márpedig a büntetésre pénze nincsen. Mindezen tények ismeretében a napnál is világosabbá válik, hogy vár. Mi is várunk. Várjuk a tavaszt, a márciust, hátha jön a meleg. El lehe tenni a sapkát, sálat, vastagzoknit. Hamarosan ki lehet ülni a kerthelyiségbe. Vannak perspektívák.

Juhász Kristóf

Az Akácfa utcai italkimérésben

mint akit
tökön rúgott a februári napsütés
vagy ha
kihúzom magam, oldalba kap
felizgultam, hát most görnyedek
március kalapácsa alatt
mint öreg bérház, mit bontanak
omlanék le, de karjába kap
vörös kezével felmarkol
az Akácfa utcai italbolt.
 
két könyökömmel
két lusta nyelvvel szántani
végig a pultot
mosogatószer citrus-áttörése
cigarettafelhő ködbirodalmán
mitkérsz.
 
mindig nehéz
az első rendelés:
Unicum-lélegzet
sörhab-tájkép
buborékország-napfelkelte
hamutartók Pompej-nosztalgiája.
 
Közepes nő.
Tollpapírkorsó.
Csocsóbábumagány.
Egészségedre, Csend
- hogy nem szól a rádió.
 
ennyi éppen
megvárni Bencét
amíg ideér, iszik, inni, amíg
meg nem érkezik ő, vagy valaki
Nap süt, ház épül, gyermek születik
kitavaszodik.

Grrr