„Minden ugyanaz másképpen” – efZámbó István képzőművész ARC-poétikája mindenre illik, az idei Szentendrei Art Festre is. Mert mi is az a SZAFT? A nagy karéj kenyérrel tunkolandón túl, e névvel jó pár társulat futott/fut az idei mellett: a kecskeméti Szabad Animációs Filmkészítők Találkozója, a Színházat Alkotó Fiatalok Társulása, a Szatymazi Fiatalok Társasága, de még egy humoros(nak szánt) magazin is létezett ezzel a névvel a ’90-es évek végén, a további asszociációkat már nem is említve. Az elnevezés átlényegülései közül a helyit vizsgálva, mindennek a kiindulópontja egy már-már poros dátum: 1968.
- Hogyan kezdődött?
- Az első Szabadtéri Tárlat 1968-ban volt a Templomtéren. Lacával (feLugossy László) és két kecskeméti haverunkkal csináltuk október elején. Ez az októberi Szentendre egészen különleges hangulatú a surló fények miatt, ezért választottuk ezt az időpontot. Olyan jól sikerült az első, hogy a következő évben már több mint hatvan kiállító volt, annak ellenére, hogy akkor még nem volt telefon, e-mail, valahogy, szájhagyomány útján szerveződött. Nem volt kurátor, nem volt szervezés, mindenki hozta a szöget, kalapácsot, és kirakta műveit a kőfalra.
- A harmadik évben azonban botrányba fulladt…
- A városvezetés az első két évben nem tudott a tárlatokról, egyszerűen észre sem vették, egészen addig, míg az esti tv-híradóban fel nem bukkantunk. A várost „gyanús külsejű” fiatalok özönlötték el. Tulajdonképpen a „botrány” nem kötődik szorosan a Szabadtéri Tárlatokhoz. Volt egy fellépésem a Fő téren: a színpadon bemutattunk barátaimmal egy happeninget, egy dadaista előadást. Érdekes tárgyakat ajándékoztunk a turistáknak, felolvastuk a verseinket… Az előadás azonban rendőri intézkedésbe fulladt: mindenkit letartóztattak, aki hosszú hajú volt, ennek egy részét benntartották, egy részét elengedték, egy részét később tartóztatták le, mint engem is.
- Mi volt a probléma az előadással?
- Az előadással semmi, a probléma azzal az előítélettel, skizofrén állapottal volt, amivel az akkori rendszer rendelkezett. Egy félreértés volt az egész. Másnap házkutatások voltak, és megtalálták a kiállítások vendégkönyvét több száz címmel, benne rengeteg csehszlovák, NDK-s, lengyel turista címével, és ebből rögtön nemzetközi összeesküvésre következtettek. Hat hónapig tartott, amíg rájöttek, hogy itt szimpla bolond gyerekekről van szó és nem összeesküvésről. De addigra már nemzetközi politikai üggyé fajult a dolog. Bár én éppen vizsgálati fogságban ültem, ennek ellenére mégis automatikusan ment minden, a harmadik tárlat ugyanúgy megvalósult, a kiállítás saját útját járta. Később intézményesült a tárlat, s ekkor alakult tulajdonképpen a Vajda Lajos Stúdió is. Ehhez kerestünk helyet, s ekkor találtuk Matyóval (Matyófalvy Gáborral) a Péter-Pál utcai pincét. Itt megvalósíthattuk elképzeléseinket, amit korábban nem támogattak: performanszokat, színházi programokat rendeztünk.<
- Mikor volt az a bizonyos SZAFT, amelynek névrokona szerveződik erre a nyárra?
- Az előző történet után tíz évre találta ki a SZAFT-ot Novotny Tihamér művészeti író, aki a stúdió művészeti vezetője. Az Ernst Múzeumban nyílt meg a kiállítás 1988-ban fantasztikus művekkel, mindenféle őrült ötlettel. Barátunk, Bogdándy Szultán Zoltán például erre tárlatra nagy marhacsontokkal érkezett, mint korábban a Vajda stúdióban az Űrkorszaki csont és bőr című kiállításunkra. Csakhogy a natúr csontok pár nap alatt iszonyúan bűzlöttek, s a Köjál nem engedélyezte e művek kiállítását. Szultán nagyon megsértődött, hogy „korlátozzák a művészi szabadságban”. Ebben az időszakban ez volt a legjelentősebb tárlatunk.
- Az ideiben hogyan veszel részt?
- Elmegyek, ott leszek, ez biztos. Körülnézek, leviszem egy képemet… Majd meglátom. Az idén a performance fesztivált nem rendezzük meg, jó, hogy a SZAFT itt lesz helyette.
-szn-
