Szentendre a festők városa. Hányszor és hányszor hallottuk már ezt a szóösszetételt az elmúlt évek során. PR-szlogenként tökéletes, a fogalom még identitásteremtő is lehetne, de mégis ezernyi sebből vérzik. Hány művész és alkotó esik ki ebből a definícióból! Szobrászok, performerek, fotóművészek és még sorolhatnánk. Nem csak az a gond evvel a meghatározással, hogy nem fedi le a helyi művészek minden tagját, hanem hogy elfedi Szentendre összetartó erejét, a hely szellemét. Pedig ez a kohéziós erő teszi egyedivé a várost. Ez az erő mutatkozott meg, mikor az alapító nyolcak Nagybánya után otthont találtak itt. Ez az erő hozta létre az Európai iskola név alatt megismert közösséget. Így jött létre a Régi- és az Új művésztelep. Megkockáztatom, hogy Barcsay Jenő is csak eme kohéziós erő segítségével válhatott iskolateremtő mesterré. Ahogy azt már Arisztotelész óta tudjuk: az egész magasabb minőség, mint a rész. És Szentendre képes az egyének (rész) sokaságából egységet (egészet) teremteni.
A Forgács Egyesületet is ez a kohéziós erő olvasztja egységgé. Tagjai, név szerint: Albrecht Emese, Bagdi Kata, Barnás Máté, Bereznai Tamás, Csizmadi Balázs, Deim Balázs, Farkas Dániel, Futás Zsófia, Fülöp András, Hugyecsek Balázs, Juhász Gergő, Kecskés Robin, Kecskés Tibor, Oravecz Zsófia, Rizmayer Péter, Simándi Csaba, Szilágyi Boglárka, Tímár Gergő és Zarubay Bence.
Eltérő pályaképek, eltérő műfajok és kifejezőeszközök. Órákig elemezhetnénk a műveket, vitatkozhatnánk, hogyan kerülhet a münsteri katedrális „Fürst der Welt” figurája posztmodern világunkba, hogyan találkozhatunk Kondor Béla látomásával egy fémlapon, vagy hogyan köszönhet vissza Pirk János látásmódja egy coca-colás dobozon keresztül. De puszta hasonlítgatásokkal nem mutatunk rá a Forgács Egyesület alapvető lényegére.
Az itt látható kiállítás a Félig telt kocsma nevet kapta. Mondhatni találó. Mindaz, ami az egyesület kvintesszenciáját adja, benne foglaltatik. A Fiatalosság, ami képes új lendületet adni a városnak. A Simmel-i értelemben vett organikus közösséghez való tartozás élménye, ahol a csoport minden tagja ismeri egymást és önmaguk jelentik a csoport tagjait és magát létrehozandó célt is.
És tényleg mintha csak kedvenc törzshelyünkre vetődtünk volna, az egyik számunkra fenntartott sarkunkban találkoznánk a többi sorstárs kocsmai ars poeticájával. Otthonos lamentálás.
De e név elrejti a ki nem mondott, a még nem verbalizálható célokat, mert a profán, játékos elnevezés elfedi azt. De ha egy kicsit megállunk a terem közepén és körbenézünk; nem a részeket, hanem az egészet vizsgálva rájövünk, hogy a rendezetlenül, csak úgy ad hoc feldobott művek, a koncept artos installációk, a fogasok kavalkádja egy érthető és világos programot adnak számunkra. Egy profán ikonosztáz képe bontakozik ki előttünk, ha a főfalra tekintünk. Mintha témájukban és műfajukban teljesen különböző művek meghatározott ikonográfiai program alapján kerültek volna a helyükre. Ezt a rendet a rendezetlenségben csak a beavatottak ismerhetik, akiknek fülük van a hallásra, ezzel teremtenek kohéziós erőt egymásban. Mert e nélkül darabjaira hull.
A főfal keletkezésének módja is azonos a klasszikus ikonosztázionéval, amely a bizánci templomokban, kezdetben a szentélyt elválasztó rácsként funkcionált. Később került néhány ikon a megfelelő helyre, s ezt egészítette ki apránként a többi. Csakúgy, mint ebben a térben is a művek,- ha nem is tudatosan- de egymáshoz igazodva nyerték el helyüket.Így lett a sok kis részből egy egész, amely őrizve kontemplatív játékát hozta létre a Félig telt kocsma szentélyét.
Herpai András
2010. május 1.
