Művészbejáró – Folt Café és Galéria Szentendrén

2011.06.24. 16:59 az operátor

Egy hely, ahol még a csapos is művész, ahol két fröccs között képek cserélnek gazdát, ahol a katonai bakancsban piros muskátli virul. Egy hely, ami úgy vonzza a művészeket, mint egy horpadás az esővizet.

Azt a talányt, hogy a művészek miért érzik jól magukat bizonyos kávéházakban, talán máig sem fejtették meg. A Dome, a Rotonde, az Abbázia, vagy a Japán sikerét ma is titok övezi. De ma is vannak helyek, amiknek nem kell weboldal, trendi arculat, batiszt szalvéta és bőrpamlag a látogatottsághoz. Ilyen a szamárhegyi Dalmát kávézó, a Vajdások bázisa, vagy a Fő téri Korona, ahol mindig láthat az ember néhány ismerős arcot az idősebb művészgenerációból. A nemrég nyílt Folt Café is ilyen Szentendrén, a sétálóutcától egy ugrásnyira, a turistajárás fő csapásától védettséget élvezve, két percnyi távolságra a múzeumoktól és galériáktól.

Rátaláltak a művészek, belakták, otthonossá tették és hozták a műveiket. Volt itt már kiállítás, árverés, performansz, művészeti alakuló ülés és tanácskozás. Itt rezegnek le az érzelmek és indulatok, itt születnek meg az új ötletek és tervek.

Az idén márciusban nyílt kávézó és galéria első kiállítása a Vakfolt címet kapta, s bár a művek a maguk valójában nem voltak láthatóak, csak verbálisan, a művészek által megfogalmazott leírókartonokként, a névsor erős indulást jelzett (Vincze Ottó, Pacsika Rudolf, feLugossy László művei). A kiállítást a Forgács Társaság performansszal megnyitott bemutatkozása követte. A Folt létrejötte szerencsésen egybeesett a Forgács Társaság kilakoltatásával és hontalanná válásával (Artúnió Galéria megszűnése), így az új törzshelyet nem kellett sokáig keresgélniük.

Ezúttal a forgácsos Csizmadi Balázs önálló kiállítását (Fémségek) láthatjuk, aki túllépve a gesztusfestészet szalonképes maszatolásán, roncsolt fémlemezeken vezeti le indulatait, és fejezi ki olykor kifejezetten lírai érzéseit. Ha zenei párhuzamot szeretnék vonni, akkor a szimfonikus metál műfaját említhetném. Naplemente, fénypászmák és brutálisan meggyűrt, lecsiszolt, átlyuggatott fémfelületek. Erős kontraszt, akár csak a fémlemezek hátsó oldalán előtűnő Coca-Cola reklámtábla reinkarnációja műalkotás formájában. Rabszolga című képén a szórópisztollyal felvitt zománcfestéket többszörösen visszacsiszolta, így cikázó, meg-megtörő fényáramlás jött létre a képfelületen.

Legújabb művei a pókháló vékonyságú vonalstruktúrából építkező számítógépes grafikák és fémfestmények. Ezeket a műveket, önmagunk árnyékai, vagy újabb populáris hasonlattal élve, dementorok sötét figurái népesítik be. A művészkönyvnek is beillő, illusztrált vendégkönyv egyik bejegyzés-töredéke szerint: „a falak tartalma megeszi a lelkem, teljesebb lettem”.

Hát valami ilyesmi történik itt, örömzene, sárga páragőz, művészet és csipetnyi szentendreiség, amiről a legifjabb generáció újra lesöpri a port.