Hugyecsek Balázs műveinek alapanyaga a fa helyett lehetne fröccsentett műanyag, fehéren fénylő, kagylóhéj porcelán, vagy akár hajlékonyra kalapált rézlemez is. Hiszen tárgyrestaurátori végzettségénél fogva bármelyik anyag használata kézenfekvő számára. Azonban a felsorolt matériákból pont az a tényező hiányzik, ami most bemutatott műveinek lényege. A fában életerő és vitalitás koncentrálódik, még akkor is, ha megcsonkítva darabjaira hullik egy fűrésztelepen, ha kipárolog belőle minden nedv, vagy ha tükörsimára politúrozzák. Élő szövet: gyantás fakéreggel, rostokkal, erezettel, göcsörttökkel, sima és szálkásra barázdált felületekkel. Hugyecsek Balázs kiállított műveinek közös gondolati szövedéke a természet közelsége vagy éppen a természettől való eltávolodás. Az erdők, a ligetes dombok, a gyér cserjések, a kopár irtások nem egzotikus hétvégi díszletek számára, hanem alapvető létközege. A fa több mint anyag, gondolatkoncentrátum, átlényegített médium, eszköz, közeg, hordozó és közvetítő, mely egyaránt része a természetnek és a magunk köré emelt mesterséges környezetnek.

Fából készített használati tárgyai utalhatnak az önpusztításra, vagyis saját környezetünk kíméletlen felszámolására, de az utalások soha nem direktek, céljuk soha nem a didaktikus egyértelműség. Inkább néhány gondolati csavart alkalmazva, az iróniától sem tartózkodva von be műveinek hatókörébe.

Használati eszközei szokásos kontextusukból kiemelve, a különböző anyagok és eszközök szerepének felcserélésével új minőséget kapnak. Újrateremt és átértelmez, részeire bont és újraalkot, bevett szerepeket kérdőjelez meg, berögzült kliséket ír át. Vagyis semmi sem az, aminek látszik. Szobrai hajszálpontos látleletet nyújtanak a kor kibillent viszonyrendszeréről. A falba fúródó tű, a fából készült fát vonzó mágnespatkó, a víz felszínén súlytalanul lebegő, vagy a dombot kettészelő fűrész, a felaprított fát hasogató fejsze, az arányok és egyensúlyok felbomlásáról ad hírt.

Műveivel sajátos, szuverén mikrokozmoszt teremt, ahol irreális törvényszerűségek uralkodnak. A fizikai jelenségek szenzibilitása is érdekli, vonzódás és taszítás, súlytalanság és nehézkedés, áramlás és lebegés. Műveinek értelmezési rétegeit tágítják videói és fotói. A kiállítótérben statikusnak tűnő objektek természeti közegbe helyezve mozgásba lendülnek, fonák szituációkat teremtve. A kiállításon látható videón egybecsúsznak, egymásra montírozódnak a moralizálás és a humor rétegei.

Hugyecsek Balázs művei kétpólusúak, akárcsak szimbolikusnak tekinthető mágnespatkója. Ám a két pólus közötti ellentétet nem elmélyíteni akarja, hanem közelíteni. A darabjaira szabdalt erdő művészi világképében újra összeáll, ahol egységes egészet alkothat ember és természet.

Kopin Katalin