Kérem, nézzék el Nekem, hogy kissé megilletődve állok itt Tímár Gergő első gyűjteményes kiállításának megnyitóján. Mivel lélekben már Szentendre város lakosának érzem magam, talán már a művész is megengedi, hogy földimként köszöntsem képei között.
A kiállítás Csík a Foltban címet kapta, de szerintem az elnevezés kissé félrevezető. Első benyomásként még akár találó is lehetne, mégis így a képek fölösleges értelmezési keretek közé szorulnak. Ugyanis itt sokkal többről van szó, mint egyszerű csíkokról! Tímár Gergő autodidaktaként nyúlt az ecsethez, állhatatos munkával kemény 25 évesen már a Forgács Társaság elnökségi tagjaként láthatjuk. De nem a cím, a rang vagy a presztízs vezérli; az alkotásban sem és az egyesületi életben sem. Tiszta, a világra reflektív személyisége szinte átsugárzik a képeken is. Noha nem járt a „Képzőre”, és egy helyi jól menő vállalkozás oszlopos tagja (ami, megjegyzem nem is áll messze a művészi úttól), mégsem az az ember, aki mackónadrágban, kezében egy sörrel várná a szürke holnapot a termelő erő újratermelődése reményében.
Pár év munkáját láthatjuk a falakon, egy olyan válogatást, amelyből megérthetjük, hogy festészete honnan indult és hová tart. Már többször állított ki a Forgács Társaság tagjaival, legutóbb Farkas Danival, de azon a tematikus kiállításon a kártya elemek alkalmazásával a művészi állomás egy bizonyos szemszögből volt csak látható.
Most viszont művészetének teljes ívét láthatjuk. Fiatal festőről lévén szó, inkább ívszeletekről, ívhurkokról beszélhetünk munkássága kapcsán. Még sokszor kísérletezik, keresgél a vásznon, ezért úgy tűnik, mintha a minimal zene loop- hurok módszerére hasonlító módon fejlődne tovább.
Barcsay Jenő is hasonlóan látta saját munkásságát (Kérem engedjék meg, hogy szó szerint idézzem, ígérem nem lesz hosszú):
„Van néha úgy, hogy egy festő túlságosan nagyot lép,
akkor vissza kell menni, és megtenni az utat, addig a pontig újra.
Mert ez a nagy lépés rendszerint ösztönös cselekedet.
Ahhoz, hogy tudatossá válhasson, meg kell emészteni azt,
amit nem emésztett meg az ember, csak meg tudta oldani,
nem az agyával, hanem az ösztöneivel.”
Gergő is ezt az ösztönös utat követi. Első képein csíkokból, geometrikus formák szimmetriájából építkezik. Hűvös egyszerűséggel fonémákat alkot, mint független hangjegyeket a kottán. Koloritja eközben a szentendrei elődökhöz hasonlatos, legtöbbször meleg földszíneket használ. Majd a csíkok szimmetriájából egyszerre ablakok nyílnak a belső és a külső világra is. Színkezelése is változik, egyre több formát, egyre több színt és fonémát használ. Kísérletezik a különböző festékekkel is, mer változtatni, mer úgymond faktúrázni is, de mindezt nem öncélúan, hanem az út kedvéért.
Ez a kísérletezés bontja ki festői útját, legfrissebb képein érzékelhető ez a fajta szemléletbeli nyitás, a reflektivitás erősödése. Így a fonémák, mint egyes hangjegyek a szemünk előtt állnak össze egy teljes szimfóniává.
A kiállítást ezennel megnyitom.
2011. október 7. Herpai András művészettörténész
