A rókának a futása, a nyúlnak a hányása, léket ver fejünkbe a természet.
Mert nem is lehet aztat venni, amiben a másik semmi, hiába is forog a kerékben.
Gerinctorna reggelire, jó sok nézés hajnalira, nem megyek be épp a nappaliba.
Édesanyám szép kis isten, remény csordul szájaiben, fogtalanná válik a fogságban.
Szabadsága erdeiben, köves az út ereiben, menekülés lett a szabadsága.
Mert rab az aki éppen szabad, nyúl a rab itt ravasz szabad, szabad rabolt kincse rabolában.
Zabolai embólában, régen meghalt a világnak, ujjonganak most már a kereszten.
Kipiszkálom ezt a sebet, megnyalom a hegeidet, a seben túl gyógyul sebességben.
Mert az az aki éppen szalad, az lehet ki épen szabad, nem lehet a szabadsága sérületlen.
Szabadsága sebessége, sértetlen a sebességben, súlyos vádként omlik rá a vállára.
Menjél most már innen haza, nem véd téged ez a haza, a lánc a szabadság maximuma.
Porlik az út lábam alatt, bevonulva kiélvezek, kivezetés itten az elválasztás.
Sok a durva kicsi picsa, plazma macska pláza cica, oda mennek félni ahol nem is lehet.
Odúba bújt árnyék isten, fény nyílik a testeiben, testületlen a testes isten.
Nyolc szemű az igazsága, nyolc út vezet őhozzája, hej, de peckes most a hangulatom.
Oktogonon oktatgatom, lelkeidet jól megnyalom, lisztté válik bennünk minden malom.