Szentendre a festők városa. Hányszor és hányszor hallottuk már ezt a szóösszetételt az elmúlt évek során. PR-szlogenként tökéletes, a fogalom még identitásteremtő is lehetne, de mégis ezernyi sebből vérzik. Hány művész és alkotó esik ki ebből a definícióból! Szobrászok, performerek, fotóművészek és még sorolhatnánk. Nem csak az a gond evvel a meghatározással, hogy nem fedi le a helyi művészek minden tagját, hanem hogy elfedi Szentendre összetartó erejét, a hely szellemét. Pedig ez a kohéziós erő teszi egyedivé a várost. Ez az erő mutatkozott meg, mikor az alapító nyolcak Nagybánya után otthont találtak itt. Ez az erő hozta létre az Európai iskola név alatt megismert közösséget. Így jött létre a Régi- és az Új művésztelep. Megkockáztatom, hogy Barcsay Jenő is csak eme kohéziós erő segítségével válhatott iskolateremtő mesterré. Ahogy azt már Arisztotelész óta tudjuk: az egész magasabb minőség, mint a rész. És Szentendre képes az egyének (rész) sokaságából egységet (egészet) teremteni.