Farkas Dani festészete a nem látható, csak sejthető valóságot tárja elénk. Festményei egy túlburjánzó, bizarr, szürreális világba vezetnek el. Kicsit el is tévedhetünk ebben a világban, a kijáratot minden bizonnyal nem lesz könnyű meglelnünk. Vigyázat a gonosz itt nagyon gonosz, a rút itt nagyon rút, az erotika itt nagyon erotikus. Festészete nem sterilen lecsupaszított, nem a szűkszavú semmit mondás nyelvén szól, nem a tubusból kinyomott színskálák biztonságérzetét adja vissza, témái nem a szalonképes bájcsevej szintjét ütik meg.

Dani történeteket mesél el, melyekbe minket is belerángat. Belépünk, kicsit téblábolunk, szokjuk a furcsa atmoszférát, a tompa fényeket, az erdők mély zöldjét. Körbe nézünk és szerepet választunk magunknak, ki-ki ízlése és hangulata szerint. Jelmezt öltünk, vagy meztelenül vegyülünk el a farkasemberek, a szakállas nők, a cirkuszi bohócok világában. Itt elszabadulhatnak az indulatok és ösztönök, minden felszínre törhet, amit gondosan rejtegetünk. Lehull az álarc, meztelen a király!

Kicsit mintha Dante színjátékába keverednénk. „Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam” írja Dante 700 évvel ezelőtt.  S bár nem valóságos erdőben bolyongunk, mégis hasonló érzése támadhat az embernek Farkas Dani kiállításán. A pokol bugyrai megelevenednek, a szerelem bűnösei közé, a tivornyázók, tékozlók, csalók és árulók társaságába sodródunk.

Számomra festményei színházi élményeket nyújtanak, ahol a rendezők és dramaturgok mi magunk vagyunk. A legizgalmasabbak azok a képei, ahol a cselekmény a látókörünkön kívül zajlik. Cirkuszi képén a kajánul vigyorgó bohóc és a támadásra készülő hátborzongató oroszlán célpontja nem látható, kívül került a kép terén. Mi magunk kell, hogy megoldjuk és kibogozzuk a szálakat. Újabb irodalmi párhuzam villan fel a kép kapcsán, Thomas Mann Márió és a varázsló című novellája. A megszégyenített, megalázott, kicsúfolt ember történetének allegóriája ez a kép.

Farkasbőrbe bújt embertársaim, vagy ember bőrbe bújt farkastársaim vegyük birtokba a képek terét. Hiszen a párhuzam a farkasok és emberek, illetve a szürrealitás és valóság között talán közelebb van, mint gondolnánk, a kiállítást végignézve néhány pillanatra legalábbis a túlparton, önmagunk határian kívül találhatjuk magunkat.

Kopin Katalin

művészettörténész